Top

Konzultáció a vásárhelyi lakosok jövőéért

Fotó: Gémes Sándor

lazar_janosA következő 5-10 esztendő településfejlesztési feladatait egy tanulmány alapján határozzák meg Hódmezővásárhelyen. Mindezt úgy készítették elő, hogy a lakosokkal, a helyi civil szervezetekkel, pártokkal és a gazdasági élet szereplőivel folytattak konzultációsorozatot hónapokon keresztül.

Tavaly októberben kezdődött el az a konzultációsorozat, melynek célja az élhetőbb város kialakítása. Lázár János, a város fideszes polgármestere, országgyűlési képviselőjelölt a több tucat lakossági fórumon kívül közel 40 szakmai találkozón vett részt, így több mint 1000 szakmai képviselővel, pártok, szakszervezetek, civil szervezetek képviselőivel, nyugdíjasok érdekképviseleteivel, kereskedőkkel, továbbá üzletemberekkel is találkozott.
„Mi egy új várost fogunk fölépíteni egy új országban. Egy polgármesternek az a dolga, hogy mindenkinek a polgármestere legyen, ezért mindenkit be kell vonni a közügyek intézésébe, mert csak közösen határozhatjuk meg a jövőnket” – hangsúlyozza Lázár János.
A konzultációsorozat 10 fő témát érintett, és a válaszok kiértékelése után jól látszik, hogy a vásárhelyieket leginkább az emberek védelme, értékeik, lehetőségeik, továbbá érdekeik védelme foglalkoztatja. Az infrastruktúrafejlesztés, a helyi kórház ügyének rendezése, a termőföld védelme, továbbá a multikkal szembeni fogyasztói érdekvédelem is érdekli a lakosokat, valamint az úgynevezett „zöld várospolitika” érvényesülése is.
Lázár János a tanulmányt ismertető sajtótájékoztatón elmondta, hogy a közgyűlés márciusban tárgyal a tanulmányról, és a benne felsorakoztatott ötleteket a következő Nemzeti Fejlesztési Tervben kívánják érvényesíteni majd. A konzultációt azért hívták életre, mert Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester szerint „az emberek megkérdezése nélkül nem lehet várospolitikát csinálni. Alulról kell felépíteni egy helyi közösséget, és nem felülről megmondani, hogy mi is a helyes irány”. Ezért építik a lakosokkal közösen a jövőt.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.223 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom