Vallás és erkölcs a neobarbarizmussal szemben

A „halálcivilizácó” a vesztébe rohan, s az egyetlen megoldás, ha az emberiség betartja a tízparancsolatnak legalább a humánumra vonatkozó utolsó hét parancsát – véli Eperjes Károly színművész, aki nemrég a Feszty-körkép megújulásáért szervezett esten lépett fel a huszadik századi istenkereső magyar költeményekből összeállított műsorával.

- Kaotikus állapotok jellemzik a mai magyar közéletet, mit kellene tenni a változáshoz?
- Ugyanazt, mint az államalapító Szent István az ő korában tett: a kereszténységre kellene támaszkodni. Most neobarbarizmus uralkodik Magyarországon. Erkölcs nélkül szétesik az ország. Én egy baloldali emberrel mindig tudok párbeszédet folytatni, ha a tízparancsolatból a humánumra vonatkozó hetet elfogadja. Merthogy az első hármat, az isteni parancsolatokat nem, az az ő dolga, személyes, szabad akarati döntés. De az olyan társadalomformáló erő, mint a negyediktől a végéig (apád, anyád tiszteld, ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj és így tovább), követése rendkívül fontos dolog, ezek betartása nélkül szétesik a társadalom. A tanítás nem csak okítás, a morálra kell, hogy épüljön a bölcselet, tehát a nevelésre kell építeni az oktatást, és akkor tanítás válik belőle. A jó költőink ezt teszik. Én pedig a műsorommal egy olyan zöldséges vagyok, aki a javát hozta.

- Láttam egy beszélgetést nemrég, ahol a ma társadalmát a halál civilizációjának nevezte.
- A halál civilizációja az élet kultúrájával szemben. A puszta előrenyomulás, a szív nélküli, agyas halálkultúra, a becsapott jó. Miért, ön szerint az jó, hogy elrontottuk a természetet, a paradicsomi állapotot? Az ész nem azért van, mert Isten rádobta az emberre. Hanem azért, mert az ember nem jól használja a nemi létét. A háborúk nem azért vannak, mert az ember rádobta azokat is a földre, hanem mert az egyik a másiktól irigyli, és folytathatnám a sort tovább. A halál önmagát pusztítja. De negatív szándék negatív módon végrehajtva pozitív. Mindenképp jó lesz a vége, csak nem mindegy, hogy hogyan. Ez a jó lehetne úgy is jó, hogy a jóra jót válaszolok, és akkor növekedne, gyarapodna. Nem úgy, hogy először lenullázom, aztán újjáépítem.

- Mire kellene akkor az életben figyelni?
- Arra például, hogy ne csak nekem legyen jó, hanem a másiknak is. Ez a szociálisan érzékeny ember. Háromféle van. A karitatívan érzékeny, aki ha belenéz a tükörbe, rácsodálkozik, hogy milyen sokan állnak a sorban körülötte, s megköszöni. A szociálisan érzékeny is rácsodálkozik – tényleg sokan vagyunk, de jó! A gonosz, mint a Hófehérkében: – Tükröm, tükröm mondd meg nékem, ki a legszebb? Tudtam! Na, ez a halál civilizációja.

- Akkor e téves civilizációból a kivezető út a szakralitás.
- Én keresztény katolikus ember vagyok, de ökumenikusként gondolkodom: fel kell fognunk, neobarbár embereknek, hogy van fölöttünk az Alkotó, azon majd elvitatkozunk, hogy milyen is lehet Ő, milyen út vezet hozzá, de hogy van fölöttünk egy Teremtő, ennek megértése a minimum. Mi hisszük, katolikusok, hogy a mi életvezetésünk a legjobb, leghatékonyabb, de aki hívő zsidóként, muzulmánként vagy más keresztényként keresi, az is helyesen keresi, csak más úton. Ott majd elvitatkozunk. De ez legalább egy jó vita, nem parttalan. Ahogy mondtam, a humán parancsok betartása nélkül szét fog esni a társadalom. Szétesett Néróé, Hitleré, Sztáliné, s szét fog esni ez az aberrált mai is, ami egy neoliberális őrület csúcsa.

- Miért nem tanulunk?
- Ilyen az ember. Amíg nem okoz az árvíz nagy bajt, addig építenek gátat? Ugye, hogy nem?