Szigorú, racionális gazdálkodás szükséges ahhoz, hogy a Csongrád Megyei Önkormányzat minden feladatát el tudja látni idén. „Intézménybezárásra nem kerülhet sor” – hangsúlyozta Magyar Anna elnök, ám idén már ingatlanok eladására is kényszerül a megye.
„Az elmúlt két évben csaknem kétmilliárd forintot vettek el tőlünk. 2009-hez képest 893 millió forinttal kevesebb állami támogatás jut az oktatásra, a szociális intézményekre, valamint a kultúrára. Ezenfelül az általános keret is csökkent idén, így összességében 2 milliárd forinttal kevesebb jut Csongrád megyébe” – mondta el a Déli Szó kérdésére Magyar Anna. A Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke hozzátette, hogy a jelenlegi drasztikus elvonást már nem tudják saját erőből kompenzálni.
„A megyei közgyűlés szocialista országgyűlési képviselői megszavazták az idei költségvetést, miért nem emelték fel a szavukat a megszorítások ellen a Parlamentben?” – tette fel a kérdést Magyar Anna. „Elnök asszony adatai nem stimmelnek, politikai mondanivalójához próbálja igazgatni a valóságot, elég bárkinek megnézni a tavalyi és idei költségvetés igazi számait. Az országosan elosztható pénz kevesebb lett, én pedig nem támogattam volna a szociális, a nyugdíj-, az egészségügyi, az oktatási, a honvédelmi kassza forrásainak csökkentését” – reagált Kozma József, a közgyűlés MSZP-SZDSZ-frakciójának vezetője. Mint elmondta, az a feladat, hogy ebből kell megélni, így a nélkülözhető kiadásokat el kell hagyni, politikai propagandára, csillogó rendezvényekre most különösen nem szabad pazarolni. Bedő Tamás országgyűlési képviselő, Csongrád MSZP-s polgármestere lapunknak elmondta, hogy adott összeg állt rendelkezésre a költségvetésben. Természetesen Csongrádot is érintik az elvonások, ám úgy látja, uniós és egyéb pályázati lehetőségekkel kompenzálható a források szűkülése.
Varga Anna



Hozzászólások