Elkezdődött az „Aradi Ereklyemúzeum” sokáig rejtve őrzött 1848-49-es gyűjteményének restaurálása, rendszerezése és népszerűsítése. A munkálatokat magyar és román szakemberek közösen végzik majd el, európai uniós segítséggel – az összefogás része a Csongrád és Arad megyék önkormányzata közötti stratégiai együttműködésnek.
Zakar Péter megyei közgyűlési alelnök a szegedi Móra-múzeumban úgy fogalmazott: méltónak kell lennünk a lehetőségeinkhez, elődeink örökségéhez, és együtt ez sikerülni fog. A történész két éve dolgozik azon, hogy a 17 ezer darabos aradi gyűjtemény, amelyben például Damjanich tábornok, Kossuth, Bem és Görgey relikviái is megtalálhatók, méltó módon, a méltó helyre kerülhessen.
Ennek digitalizálása, átvizsgálása, restaurálása, dokumentálása történik majd meg, illetve minden egy kétnyelvű adatbázisba kerül. Emellett egy konferencia megtartását is tervezik. Az Európai Regionális Fejlesztési Alaphoz (ERFA) a megyei fenntartású Móra Ferenc Múzeum és az aradi Complexul Muzeal nyújtott be pályázatot, amelyhez szakmai támogatást a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeuma nyújt. Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke elmondta: 56 millió forintból valósul meg a projekt, ennek 85 százalékát az ERFA-forrásból finanszírozzák, 10 százalékkal segít az állam, és 5 százalék az önerő. Hozzátette: akármilyen kritikus is a költségvetési helyzet, az értékek megőrzésére kell áldozni. A projekt 2010. november 30-ig tart.



Hozzászólások