Top

A 20. század Mohácsa – „A múltat is teremteni kell”

Fotó: Gémes Sándor

doniszoborNagy érdeklődés mellett avatták föl a szegedi megyeháza előtti téren Kligl Sándor Háború című szobrát, mely a doni katasztrófa Csongrád megyei áldozatainak állít emléket.

Az október 31-i ünnepségen jelen volt Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke, Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, Alekszander Guszev főkonzul, az Orosz Föderáció debreceni főkonzulátusa képviseletében, Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora, Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke, Andrej Schleining, Voronyezs megye közgyűlésének magyarországi képviselője, de eljöttek a Don-kanyarból visszatért hősök és hozzátartozóik, politikai és civil szervezetek képviselői is.
„Hiszem, aki hazája hívó szavára harcba indul, majd a kilátástalan túlerővel szemben küzd és életét adja, az hős! Hős, akár teljesíthető, akár teljesíthetetlen célért küldték a csatába. Hős, akinek emlékét nemzedékeken keresztül meg kell őrizni” – hangsúlyozta Magyar Anna, aki a doni katasztrófát a 20. század Mohácsának nevezte.
Schmitt Pál avatóbeszédében a jelen tisztelgéséről szólt a múlt katonái és hősei előtt. „Ahogy Nagy Imrét és vértanú társait újra kihantoltuk, s eltemettük, nekünk az egész II. világháborús korszakot ugyanúgy kell kihantolnunk és eltemetnünk. Ezt követeli tőlünk a magyar katonák több tízezres, százezres névsora. Nem csak a jövőt, a múltat is teremteni kell” – mondta Illyésre hivatkozva. Kiss-Rigó László megáldotta a szobrot, Magyar Anna pedig a hazáért tett szolgálatért emlékplakettet és -érmet nyújtott át a Don-kanyart megjárt katonáknak.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.223 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom