Lecsapolás

Múlt havi írásom keltett némi kifogást, mert a Heti Válaszra és Csurka Istvánra hivatkoztam, ezért most az egyensúly kedvéért a RTL Klubra támaszkodom. A csatorna tudósítója a siketek és vakok szövetségének vezetőivel volt bátor nyilvánosan megkérdezni Kórozs Lajost, a szociális minisztérium államtitkárát, hogy miért csapolták meg a fogyatékosok szervezeteinek állami támogatását a negyedére.

Az államtitkár azt állította róluk, hogy „balhét csinálni” akarnak, valótlanságot állítanak, és tízmillió magyar állampolgárt megtévesztenek. És feltette a takarékos kormányzat költői kérdését: „Olyan székházban kell lenni a vakok szövetségének, hogy egy bankot is megszégyenít?” Ahogy a stílus maga az ember, úgy az érvei is sok mindent elárulnak róla. Az államtitkár úgy tett, mintha nem tudná: a vakok szövetsége még az ántivilágban egy bárótól kapta szolidaritásból az épületet, amire szerencsére még Rákosiék sem vetettek szemet. De emlékeztetnék még a népet ilyen-olyan díjakkal megnevelni akaró Kóka Jánosra és Gyurcsány Ferencre, akik a tandíj mellett azzal érveltek, hogy ne másoknak, egyszerű embereknek kelljen az ő gyermekeik továbbtanulását fizetniük az adóforintjaikból. Nemes a gondolat, ám velejéig hamis. Mert ezek szerint, ugye, a Kóka János és Gyurcsány Ferenc nevű csaposok nem fizetnek adót, ők nem járulnak hozzá saját adóforintokkal saját gyermekeik taníttatásához… A kormányzásnak nevezett, de reformokra és takarékoskodásra hivatkozással leplezett micsodának a káros hatásait mi sem érzékelteti jobban, mint az, hogy a kórházak vezetői még éhségsztrájkra is képesek voltak a források brutális mértékű megcsapolása miatt, és a legelszántabb igazgatók egyike Rácz Jenő korábbi egészségügyi miniszter volt. Nohát, el lehet képzelni a költségvetés tervezését belengő irracionalizmust, ha a Gyurcsány-kormány egykori minisztere is hajlandó éhségsztrájkolni!
A költségvetési irracionalizmusnak isszák a levét az önkormányzatok is. Az egyensúly kedvéért hadd hivatkozzak Bilecz Endrére is, az SZDSZ és az MDF volt országgyűlési képviselőjére. Ő is úgy látja, hogy az önkormányzatok az Országgyűlés és a kormány alkotta hatalmi centrum pénzügyi kegyétől függenek: „a helyi, területi feladatok ellátása kötelező, de a minimálisan szükséges pénz szinte sohasem garantált, csak adható…” Az abszolút mélypontot a (máig tartó) Gyurcsány-kurzus hozta el azzal, hogy az állam tudatos gyengítésével párhuzamosan nem akarják a társadalmi autonómiákat erősíteni. A felszabaduló állami pénzeket és hatásköröket nem az önkormányzati közösségeknek, hanem a gazdag magántőkének adják: „a társadalom többsége pedig éljen meg, ahogy tud”. Itt is érvényes Kóka János „örökbecsű” tézise, mondja Bilecz, hogy „a mocsár lecsapolásakor nem kérdezik meg a békákat”.