A Szejmben, a lengyel parlamentben fogadták azt a magyar delegációt október 21-én, amely a Csongrád Megyei Önkormányzat által meghirdetett Lengyel Év jegyében a lengyel-magyar barátságra emlékeztető két kiállítás megnyitójára érkezett Varsóba. A küldöttség tagjai Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Magyar Anna Csongrád megyei elnök és Zakar Péter megyei alelnök voltak.
A magyar küldötteket Bronisław Komorowski, a Szejm marsallja, Stefan Niesiołowski, a Szejm marsallhelyettese és Zbygniew Romaszowski, a lengyel Szenátus marsallhelyettese is fogadta, valamint találkoztak a Lengyel Szejm Interparlamentáris Unió csoportjának lengyel-magyar baráti tagozatával.
A nemrégiben még a szegedi megyeházán felállított „Fejezetek a lengyel-magyar barátság vészterhes éveiből, 1939-1945″ és a „Szeged 1956″ kiállítások ünnepélyes megnyitója a Szejmben a Lengyel Év megkoronázása volt – fogalmazott Magyar Anna. Az ’56-os eseményeket bemutató kiállítás amellett, hogy tudatosítja, Szegeden pattant ki a forradalom első szikrája, kivitelezésében is rendkívül igényes, több varsói kulturális intézmény jelezte, hogy a szélesebb nagyközönség számára is látogathatóvá tennék ezt a tárlatot – számolt be az esemény sikeréről az elnökasszony.
A kiállításokat Lezsák Sándor és Zakar Péter nyitották meg. A közgyűlés alelnöke történész szemmel a lengyel-magyar barátság vészterhes éveit bemutató tárlathoz kapcsolódóan hangsúlyozta: a lengyel társadalomnak csak egy kisebb részében tudatosult még, hogy a magyarok mekkora segítséget nyújtottak 1939 és 1945 között a lengyel menekültek befogadásával. Ezzel szemben más szomszédos országok csekélyebb támogatásai nagyobb „kampányuknak” köszönhetően ismertebbek a lengyelek körében – e tárlat segít tényszerűbb képet kialakítani a látogatókban. Az alelnök azt is kiemelte: ezt a kiállítást szerencsésen egészíti ki az 1956-os tárlat, melyből pedig az világlik ki, hogy a lengyelek milyen nagy segítséget nyújtottak a forradalom évében a magyaroknak: vért gyűjtöttek, gyógyszereket adományoztak a sebesülteknek. A két kiállítás együtt a lengyel-magyar kapcsolatok egészét szimbolizálja – összegzett az alelnök.



Hozzászólások