Megérkezett az építési engedély
Farkas Jánosné, Magyarcsanád polgármestere szívügyének tekinti a faluja és a romániai Őscsanád között egykoron létezett, majd lerombolt híd újjáépítését. Több mint 10 éve lobbizik az ügyért, hiszen Románia uniós tagságával egyre élénkebb gazdasági, kereskedelmi, kulturális és idegenforgalmi kapcsolat alakult ki a két ország, illetve a Maros két partján fekvő települések között.
A híd nagyban megkönnyítené a közlekedést, és jelentősen megrövidítené a Temesvár felé vezető utat. Jelenleg csak Arad érintésével vagy a Kiszombor felé megtett kerülővel lehet Temesvárra eljutni. Ha megépül az autópálya, és a híd is elkészül, akkor a Temes megyéből jövő forgalom a Szent Gellért hídon át egyenesen a királyhegyesi kápolnánál lévő csomópontnál jutna fel az autópályára úgy, hogy közben nem zavarná Makó forgalmát, ugyanis elkerülné a várost. A román fél is szorgalmazza a híd mielőbbi megépítését, hiszen annak gyakorlati haszna mindenki számára evidens. A magyar szakhatóság csak akkor adhatja ki az építési engedélyt, ha mindkét ország illetékes szakhatósága nyilatkozik, s támogatja a projektet. Nos, a minap ez is megtörtént, már csak a kormányközi megállapodás, a kiviteli terv meg a pályázati pénzek hiányoznak.
A polgármester asszony minden követ megmozgatott. Mint azt a Déli Szónak elmondta, felkereste valamennyi hazai és román politikust, minisztert, megyei és országgyűlési képviselőt, főkonzult és nagykövetet, aki tehet valamit az ügy előremozdítása érdekében. Az illetékes hazai minisztériumtól azt a választ kapta, hogy a 2007-2013-as tervezési időszakban a híd nem szerepel a nemzeti fejlesztési tervben, tehát ebben az időszakban nyilván – minden jó szándék ellenére – nem fog megépülni. Addig viszont be lehet szerezni a hiányzó engedélyeket, előteremteni a szükséges pénzt, s ha mindkét ország kormánya rábólint, kezdődhet a körülbelül 6 milliárdos beruházás, amely nemcsak Magyarcsanád, de az egész makói térség életét is jelentős mértékben meg fogja változtatni.



Hozzászólások