Top

20 millió optikai szál egy négyzetméterben

Fotó: Gémes Sándor

Losonczi Áron feltaláló és az üvegbeton

losonczi_aron112003-ban a vásárhelyi Ötlet 13 Klub szervezésében megrendezett IDEA-kiállításon, ahol több hazai és külföldi, innovációval foglalkozó feltaláló, újító mutatta be találmányát, a csongrádi Losonczi Áron építészmérnök üvegbetonja első díjat kapott. A később Litraconnak elnevezett termék – túlzás nélkül állíthatjuk – azóta világhírű lett. A fiatal feltalálót nemrégiben alkotói díjjal tüntette ki a Csongrád Megyei Önkormányzat.

- Hogyan jött az ötlet, hogy átlátszó üvegbetonnal kísérletezzen?
- 2000-ben egy erdélyi szobrászművész, Varga István betonból és síküvegből készült alkotása fogott meg, az üveg ugyanis bele volt öntve a betonba, és szépen átment rajta a fény. Ekkor döntöttem el, hogy én nem síküveggel kísérletezem, hanem hajszálvékony, fényvezető optikai szállal. Így született az üvegbeton.
- Hány optikai szálat is építettek be?
- 20 millió darab optikai szálat pakoltunk bele egy négyzetméter betonba.
- Évekig nem sikerült hazai vagy nemzetközi befektetőt találni. Miért?
- Drága anyagról van szó. A gyártási folyamat sok kézi munkát igényel, a technológia csak részben automatizálható. Több hazai és külföldi befektető megkeresett, komolyak, komolytalanok, s voltak inkorrektek is. Senki sem találta igazából profiljába illőnek az üvegbetont. Most saját cégemben állítjuk elő a Litracont, csak kis mennyiségben, de engem és a kollégáimat eltart. Remélem, hamarosan a nagyüzemi gyártás is beindul: külföldi céggel tárgyalunk, illetve létezik egy új fejlesztésünk, termékünk, novemberben mutatjuk be. Ehhez egy Csongrád megyei céggel együtt biztosítjuk a gyártókapacitást.
- A találmányát hamisítók ellen jogerős pert nyert. Mitől ilyen egyedi, különleges az üvegbeton?
- Építészként mondom: talán létező, de ki nem mondott vágy munkált a szakmabeliekben, hogy feltaláljanak egy olyan tömör anyagot, amely átereszti a fényt. A kettő kombinációja hihetetlenül izgalmas kihívást jelent. Nem találkoztam még olyan emberrel, akinek a fénnyel átvilágított beton ne tetszett volna. Valószínűleg egyszerűségében rejlik a sikere, ahogy a fény hatására átváltozik az anyag.
- Mintha külföldön jobban elhalmozták volna díjakkal, elismerésekkel, mint idehaza.
losonczi_aron2- A találmány idehaza az IDEA 13 fődíját kapta meg, én pedig három elismerésben részesültem: kitüntettek Csongrád város Pro Urbe, az Ernst and Young és a Csongrád Megyei Önkormányzat díjával. Pályáztam még, de nem nyertem, ám nem szomorkodom, öt külföldi elismeréssel is jutalmaztak.
- Hol alkalmazzák többet az üvegbetont: külföldön vagy idehaza?
- Arányaiban nézve idehaza, árbevétel szempontjából viszont külföldön. Rengeteg magánmegrendelést is kapunk, de sokan nem szeretik, ha referenciaként mutogatjuk hálószobájukat vagy nappalijukat. Főként belső terek díszítésére érkeznek megkeresések. Az anyagnak nincs túl jó hőszigetelő tulajdonsága, ezért külső falként nemigen lehet alkalmazni. Most éppen egy kanadai háborús emlékműhöz gyártjuk a betondarabokat. Ez a legnagyobb eddigi megrendelésünk.
- Az új termékről mit árulhat el?
- Nem sokat. Kedvezőbb árfekvésű lesz a Litraconhoz képest. A meglévő terméknek a hozzáadott értékét növelnénk: kis dizájnos lámpákat, kész, működő tárgyakat készítenénk. Ez jobban illik cégem profiljához, mint a tömeggyártás.
- Eleget tudnak tenni a megnövekedett megrendelésnek, mennyi az átfutási idő?
- Könnyen és nagy örömmel. Csak egyéni megrendeléseket teljesítünk, nincs raktárkészletünk. Olyan elemeket készítünk színben, vastagságban, amilyeneket a megrendelő kér. Három-hat hét közötti átfutási idővel dolgozunk.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig egy hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.222 IP címről szól hozzá.

  • 1. Meksz Zoltán hozzászólt ekkor: 2010. február 20., szombat, 5:17 du.
    Válaszolok

    Üdvözlöm

    Már évekkel ez előtt hallottam az Ön találmányáról. Nagyszerű megoldásnak vélem. Azonban szerintem sajnos Magyarországon nem igazán van olyan ház építők között, akinek efféle extravagáns megoldás belefér a koncepciójába. Aki gazdag, az a másoknál látott sémákban bízik. Ök java részt egymást majmolják, különösebb újító merészség nékül. Aki “szegényebb”, mint pl. én :) , az meg örül ha átlagos megoldásokra jut a pénz keretből.

    Jelenleg a régi családi házam felújításában vagyok benne nyakig, és hobbym a különleges fény effektusok alkalmazása. Így találtam az Ön honlapjára optikai szálak után nyomozva.

    A felhasználható üvegszálakkal kapcsolatos lenne kérdésem. Honnan lehet beszerezni normális áron azt a nyers optikai üvegszálat melyet pl. ehhez a betonhoz is fel lehet használni? Nekem más célra kellene, nem betonba.

    üdv.

    Meksz Zoltán
    *****

Ugrás az oldal tetejére
Bottom