Az elavult távfűtési rendszernek köszönhetően a makóiak fizetik az ország második legdrágább fűtési díját. A város tulajdonában van ugyan egy termálkút – gyakorlatilag ez is használható lenne olcsóbb energia kinyerésére -, de nincs megoldva a visszasajtolás, ezért a kutat leállították. A városvezetés most úgy döntött, felújítja az üzemen kívüli létesítményt, céget alapít és pályázatot nyújt be a termálenergia kitermelésére.
A legutóbbi testületi ülésen a megoldás is megszületett: megalakították a Materm céget, amelynek 2 százalékos tulajdonosa a város, 47 százalékos tulajdonosa egy kft., 51-ben pedig egy bank. A Fidesz képviselői felháborodtak a javaslaton, nem is szavazták meg az előterjesztést. 2000-ben ugyanis a makói távfűtést szolgáltató cég 300 millió forintot nyert pályázaton ugyanerre a célra, de a városvezetés valami miatt akkor nem támogatta a projektet, így a beruházás elmaradt. Most sokkal kedvezőtlenebb feltételek mellett mégis elővették az egykori terveket. Mágori Józsefné (Fidesz) önkormányzati képviselő nem érti, miért nem lett többségi tulajdonos a város, hiszen egy kft. és egy bank által alapított konzorcium nyilván profitmaximalizálásra törekszik, ilyképpen pedig a 750 lakás tulajdonosa teljes mértékben kiszolgáltatottá válik. A pályázaton nyerhető pénz 463 millió, a teljes bekerülés ennek kétszerese. A cég azt ígéri, ha nyernek, 1 gigajoule-t 870 Ft-ért számláznak majd a városnak a fürdő fűtésére, a lakosságnak pedig 2170 Ft-ért. Ebből az következik – érvel Mágoriné -, hogy a lakosokkal fizettetik meg a fürdő költségeit.
A Fidesznek az sem tetszik, hogy 25 évre kötötték meg a hőszolgáltatási szerződést, ez túl hosszú idő, hiszen a beruházás jóval korábban megtérül. A városvezetés azzal érvelt, hogy ezáltal 100 milliós nyereség képződik, ebből 44 millió marad a lakosoknál, mert 20-22 százalékkal olcsóbb lesz a fűtés díja, 56 százalékot pedig a fürdő spórol meg. Az ellenzék a visszasajtolás miatt is aggódik. Egyes szakemberek véleménye szerint ugyanabba a rétegbe kell visszasajtolni a vizet, ugyanolyan mélységbe. Mivel az egyik visszasajtoló nagyon közel van a kinyerőkúthoz, félő, hogy a jelenleg 92 fokos termálvíz fokozatosan hűlni fog.
Mágorinétól megtudtuk, hogy korábban Vásárhelyen is hasonló problémákkal küszködtek, csak ott nem bank volt a többségi tulajdonos. A város idővel kénytelen volt kivásárolni minden partner üzletrészét, mert nem bírták el az állandó áremeléseket. Ahogy ez megtörtént, Vásárhelynek lett az egyik legolcsóbb fűtése az országban. Az ember örülne is a makói kezdeményezésnek – véli a politikus -, ha a beruházás más konstrukcióban valósulna meg, még lakosságbarátnak is nevezhetnénk. Így aligha. Csak része annak a fals politikának, aminek országszerte szemtanúi vagyunk: mindent eladni, privatizálni, kiszervezni, utánunk meg a vízözön. Pedig a vízműnek, a távhőszolgáltatónak egy település legfontosabb cégének kell lennie, nem szabadna aprópénzért, különböző szűk látókörű, pillanatnyi anyagi érdekektől vezérelve elkótyavetyélni.



Hozzászólások