Megalapozni a zöld gondolkodást
Véget értek a Megyezöld Napok, melyek keretében a Csongrád Megyei Önkormányzat lehetőséget biztosított a fiataloknak arra, hogy a tantermi oktatás mellett a szabad levegőn, a természet kézzelfogható valóságát megtapasztalva elsajátítsák a természet szeretetét, és gyakorlatban is felismerhessék a legfontosabb környezetvédelmi ismeretek hasznosságát.
A Megyezöld Napok 2009 pályázat keretében tantermi és terepi foglalkozásokat szerveztek. Az előbbiek inkább környezetvédelemről szóltak, a gyerekek környezeti tudatosságának fejlesztését célozták meg, a terepi foglalkozások pedig a természetvédelmet és a természetismeretet szolgálták, vagyis a fajismeret bővítése és a természet megismertetése, megszerettetése volt a cél – tudtuk meg Ábrahám Krisztiántól, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság oktatásszervezőjétől. „A Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálat-vezetőjével, Tajti Lászlóval tavaly augusztus környékén kezdtünk a Megyezöld Napok programsorozatáról beszélni. Az alapötletet az adta, hogy vannak olyan természeti értékeink Csongrád megyében, amelyekről a mindennapokban vajmi keveset beszélünk” – mondta el lapunknak Sándor Attila, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke. Hozzátette: a szakmai részt a nemzeti park, a pénzügyi hátteret a megyei önkormányzat biztosította.
„Az energetika esztendejét írjuk, egyre több szó esik a megújuló energiaforrásokról. Ahhoz, hogy a környezettudatos gondolkodásmódot a gyerekek, a fiatalok magukévá tegyék, annak átadását a legfiatalabb korban el kell kezdeni. Amellett, hogy a természeti értékeinkre fel tudjuk hívni ilyen módon a figyelmet, előkészítettük azt a szellemiséget, ami megalapozza a fiatalok jövőjét. Ha a zöld gondolkodásmódot innentől magukénak vallják, akkor lehet, hogy a szakmaválasztáskor vagy hivatásukban már ezeket az alapelveket, hangsúlyokat helyezik előtérbe, és olyan fejlesztéseket hoznak majd valamikor létre, amelynek alapjait mi fektettük le” – fogalmazott Sándor Attila. A Megyezöld Napok idei programsorozata hivatalosan június elején fejeződött be. A Rendezvényház Kht. a Csongrád Megyei Önkormányzattal és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósággal közösen indított programján mintegy 6000 diák vett részt. 130 előadást és több mint 60 terepi túrát kínáltak február közepe óta – Dóctól kezdve Tiszaszigeten, Csanyteleken és Mártélyon át egészen Üllésig a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai.
A programra összesen 31 intézmény pályázott sikeresen.A záróeseményére mintegy 400 diák érkezett az Algyői Általános Iskolából, az ásotthalmi Bedő Albert Középiskolából és a Kiss Ferenc Általános Iskolából, a makói József Attila Gimnáziumból, a pusztaszeri, a forráskúti, a zákányszéki, a mártélyi, valamint a csongrád-bokrosi és a balástyai általános iskolából, illetve a hódmezővásárhelyi Kozmutza Flóra iskolából. Itt még egyszer túrázhattak a gyerekek, és játékos feladatokat oldottak meg tízfős csoportokban.
„Amikor elindult ez a program, Dócon tartottuk a sajtótájékoztatót, ott volt az első előadás, és ott az igazgató asszony és polgármester asszony azt mondták, nemhogy ilyen programokra nem lenne pénzük, hanem még az iskolát is a bezárás fenyegeti. A dóci intézménynek az önkormányzat még az utaztatásban is segített – ez egyfajta üzenet: a megyében a legtöbb iskola sajnos nem is gondolhat arra, hogy ilyen előadás-sorozatot szervezzen, mert nincs rá anyagi lehetősége” – emelte ki Sándor Attila.
A források függvényében gondolkodnak a szervezők a következő tanévben a program folytatásáról, annál is inkább, hiszen a megyében két nemzeti park is található, és a kiskunsági mellett a Körös-Maros Nemzeti Park is érdemes a megismerésre.



Hozzászólások