Top

Arany Deák Díjak a legjobbaknak

aranydeak_dij3Az elmúlt év hatalmas előrelépéseket hozott a megyei ifjúságpolitikában, melynek kiemelkedő jelentőségű eseménye volt a Csongrád Megyei Ifjúsági Fórum megalapítása, illetve a most első alkalommal átadott Arany Deák Díj megalapítása is. 2009-ben tíz tanulót ismert el a megye.

Az Arany Deák Díj létrehozásáról Losonczi-Tóth József tájékoztatta a Déli Szót. A megyei ifjúsági referens úgy fogalmazott, ez több, mint a hagyományos „Jó tanuló, jó sportoló” díj, hiszen erre művészeti vagy diák-önkormányzati tevékenységgel is lehet pályázni. Az elismerésben olyan, megyei fenntartású alap- vagy középfokú oktatási intézményekben tanuló diákok részesülhetnek, akik tanulmányi, kulturális, sport- vagy közösségi területen kiemelkedő eredményeket értek el. Idén tízen kapták meg az oklevéllel és könyvutalvánnyal együtt járó érmet: nyolcat középiskolás, kettőt általános iskolás vihetett haza; a kitüntetettek közül négyen tanulnak speciális iskolában. A tanulókat az iskolák vezetői jelölték a díjra, melyet az oktatási, ifjúsági és sportbizottság javaslatai alapján a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke ítélt oda. Losonczi-Tóth elmondta, a díj egyediségét jelenti, hogy a speciális oktatási intézmények tanulói is megkaphatják. „Komoly lépést tettünk az esélyegyenlőség felé a fiatalok körében is. Számukra még inkább hiánypótló ez az elismerés, hiszen a tanulmányi eredményen túl az egészséges fiatalok számára természetes képességek alkalmazását is értékelheti általa iskolájuk” – emelte ki az ifjúsági referens. A tetszetős kivitelű kétoldalas aranyozott bronzérem előlapján a „Csongrád megye” szöveg és a megyei címer látható, hátlapján pedig egy batyut vivő diák képét veszi körül az „Arany Deák” felirat. A díjat a közép- és speciális iskolások számára 15 ezer, az általános iskolások számára 10 ezer forintos könyvutalvánnyal együtt adományozza a megyei önkormányzat.
A tíz kitüntetett a megyei közgyűlés tagjaitól kapta meg az elismerést iskolai tanévzáróján. (Képünkön Gyovai Gáspár gratulál a díjazott Újvári Péternek a csongrádi Batsányi-gimnáziumban.)

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.223 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom