Top

A vallás minden kultúrában értékteremtő

Fotó: Gémes Sándor

nyariA kultúrák és vallások kapcsolatával foglalkozott az idei, immár tizenegyedik Szegedi Közművelődési Nyári Egyetem a Megyeházán. Az első napon a zsidó konyhát, a magyar-zsidó történelmet, a mai zsidó kulturális életet ismerhették meg a résztvevők. A második nap a kereszténységé, a katolikus, református és evangélikus egyházaké, a harmadik nap a keleti vallásokról szólt, a buddhizmust és az iszlámot mutatták be az érdeklődőknek.

A vallás minden kultúrában komoly értékeket teremtett, ezeknek az értékeknek a továbbadása a közművelődésben dolgozók feladata – mondta a megnyitón Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. Ezért is örült annak, hogy megvalósulhatott a rendezvény a Megyeházán. A Csongrád Megyei Közművelődési, Pedagógiai és Sportintézmény szervezte három napos konferencia első napján a zsidó konyhát, a magyar-zsidó történelmet, a mai zsidó kulturális életet mutatták be a résztvevőknek. A napot a zsinagógában fejezték be.
A mai, második nap a kereszténységé. A katolikus, református és evangélikus egyházak történeti, kultúrtörténeti szerepének megismerése után az érdeklődők az alsóvárosi ferences kolostorba látogattak, ahol a templom és kolostor bemutatása után orgona zenét hallgattak. Ezt követően a Somogyi-könyvtár két kiállításán (500 éve született Kálvin János és 800 éves a ferences rend) vezette végig a vendégeket Takó Edit, a tárlatok rendezője.
A harmadik, záró nap a keleti vallásokról szólt. Két előadás után, amelyek a buddhizmust és a muszlim vallást mutatták be. A résztvevők kirándultak a Balástya melletti Nandafalvára, ahol megnézték a hindu szentélyt, zene- és táncbemutatót láttak, majd kóstolót kaptak vegetáriánus ételekből.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.221 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom