Top

Szeged – Fiatalok a fiatalokkal, a fiatalokért

Az újszegedi Rendezvényház adott otthont az XTREND Ifjúsági Civil Börze és Módszervásárnak, melyen 30 ifjúsággal foglalkozó szervezet mintegy 80 fővel vett részt az egész dél-alföldi régióból.

A jelenlévők közül 15 szervezet állított standot, 3 pedig saját filmmel mutatkozott be. Egy „időszalagon” jelölve megismertették egymással idei programjaikat, s Vajda Árpád, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Dél-alföldi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodájának vezetője irányításával tájékozódtak az azok megvalósításához felhasználható forrásokról. A börzére többek között Makóról, Kistelekről, Hódmezővásárhelyről, Szegedről, Bordányból, Domaszékről, Szentesről, Kamutról, Orosházáról, Kalocsáról érkeztek résztvevők.
Csongrád megyében valami elindult az ifjúságpolitikában – mondta Losonczi-Tóth József megyei ifjúsági referens, hozzátéve: kiválóan működik az Ifjúsági Szakmai Módszertani Központ, a Csongrád Megyei Önkormányzat Ifjúsági Pályázati Alappal segíti a fiatalokat, és országosan példaértékű a Csongrád Megyei Ifjúsági Fórum megalakulása is.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.220 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom