Torokszorító kiállítással emlékezik meg a Csongrád Megyei Önkormányzat a Lengyel Év kapcsán a 20. század egyik legbrutálisabb politikai gyilkosságsorozatáról, a katyni tömegmészárlásról. A második világháború elején a szovjetek kegyetlenségének mintegy 22 ezer lengyel állampolgár esett áldozatul. A tárlatot április 3-án nyitották meg a szegedi Fekete Házban.
A katyni tömeggyilkosság tényét sokáig tagadta a Szovjetunió, és ebben a bűnben sajnos a birodalom kiszolgálói Magyarországon is osztoztak. Ez a tény ma már végképp tisztázódott a történészek körében, és remélhetőleg a közvélemény számára is világossá vált, hogy 1940 tavaszán a sztálini erőszakszervezetek ártatlanul végezték ki azokat a lengyel értelmiségieket, akiknek a tömegsírját később Szmolenszk közelében találták meg. A Csongrád Megyei Önkormányzat úgy ítéli meg, hogy kötelességünk a múlttal való kritikus szembenézés – hangsúlyozta Zakar Péter, a kiállítás házigazdája, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke.
„Fontos, hogy ne csak a fogyasztói társadalom által sugallt kellemes termékeket ragadjuk meg, hanem időnként egy pillanatra tudjunk megállni, elcsendesedni, szembenézni azzal, hogy a politika milyen károkat tud okozni az egyetemes emberi értékekben, ha gyilkosok, diktatúrák intézik az országok életét” – összegzett. A kiállításról szólva az alelnök úgy fogalmazott: a sztálini Szovjetunió vezetése úgy ítélte meg, hogy ki kell irtani azt az értelmiségi réteget, amely képes lenne egy önálló, szabad és független Lengyelország felépítésére a második világháború után. Ez a logika sajnos valamennyi szovjet utódállamban valamiképpen érvényesült – Magyarországon is táborokba küldték, ártatlanul letartóztatták vagy megölték azokat, akik felemelték szavukat a diktatúra ellen. Azért is fontos az emlékezés, mert a diktatúráknak rossz a lelkiismeretük, és a felelősök mindig megpróbálják eltüntetni a nyomokat – tette hozzá Zakar Péter.
A történész lapunknak a lengyelekkel való szolidaritás kapcsán elmondta: már a középkorban szoros kapcsolat alakult ki a lengyel és magyar uralkodóházak között, később pedig a Rákóczi-szabadságharcnak is fontosak voltak a lengyel vonatkozásai. Noha a lengyel egy szláv nép, 1848-1849-ben mégsem a magyar kormány ellen lázadó szerbekkel, hanem a magyarokkal vállalt szolidaritást több ezer lengyel katona és értelmiségi. Ez megmaradt a 20. század totalitariánus rendszereinek időszakában is: Teleki Pál gróf miniszterelnök a náci Németország és a sztálini Szovjetunió által közösen letiport lengyeleket befogadta a német diplomáciai nyomás ellenére – többek között Csongrád megyében is voltak lengyel menekülttáborok – tudtuk meg Zakar Pétertől, aki azt is hozzátette: miután történelmünk sajnos még ma is követel magyar áldozatokat a határainkon túl, ezért fontos, hogy mi is kifejezzük az együttérzésünket azokkal a népekkel, akiket hasonló embertelenség sújtott. A kiállítás május 18-áig tekinthető meg.
Hozzászólások