Végéhez közeledik a Megyezöld Napok 2009 című pályázat lebonyolítása. Az iskolás gyerekek díjmentesen természetvédelmi témájú előadásokat hallgathattak meg, vándorkiállítást nézhettek meg, és terepi szakvezetéses-túrákon vehettek részt.
A „Rendezvényház” Kht. a Csongrád Megyei Önkormányzattal és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósággal közösen indította a Megyezöld Napok 2009 programot. A több mint 60 terepi túra, és 130 előadás mintegy 6 ezer gyermeket mozgatott meg. A pályázat iránt óriási volt az érdeklődés, miután az intézményeknek sokszor még a működés is nehézségeket okoz. Összesen 31 pályázat volt sikeres. A környezeti nevelési programokra 2 millió forintot fordítottak.
Az utolsó rendezvényt április 28-án rendezik. A gyerekek először megnézik a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetről és a Fehér-tóról összeállított kiállítást. Ezután a szakvezetőkkel bemennek fokozottan védett területre. Megleshetik, hogyan fészkelnek a madarak a Korom-szigeten, megcsodálhatják a gulipánokat, amelyek igen ritkának számítanak – ebből a védett madárból mindössze 80 pár költ évente a térségben.
Megnézhetik az egerészölyvek fészkeit, a különböző ragadozókat és gémféléket. A két és fél órás túrán mintegy negyven, értelmileg akadályozott tanuló vesz részt.



Hozzászólások