Top

Visszatalálni az elhagyott ösvényre: Szabadosságba csapott át a szabadság

Az újszegedi Rendezvényházban hatvanöt nevelőotthonos gyermeket látott vendégül Bodó Imre, Tiszasziget polgármestere, országgyűlési képviselő. A Fidesz Mozi programsorozatának idei utolsó előadásán, december 18-án egy karácsonyi témájú filmet vetítettek az ifjaknak, majd a politikus naranccsal és szaloncukorral lepte meg a nehéz sorú fiatalokat. A Déli Szó is ellátogatott az eseményre.

„Arra kértem fiatal munkatársaimat, hogy nézzenek szét a körzetemben, hívjanak el hátrányos sorsú gyerekeket, hogy a Fidesz Mozi keretében – ami már hónapok óta működik – egy közös vetítéssel, ajándékosztással szebbé tegyük az ünnepek előtti napjaikat” – ismertette Bodó Imre a rendezvény célját. „Hiszek abban, hogy a magyar társadalom csak akkor lesz erős, ha annak alapja a családokon nyugszik. Az elmúlt két évtized alatt a szabadság túlzott szabadosságba csapott át, ami a csonka családok növekvő számáért is felelős. Nagyon sok sérült gyermek került ki az életbe. A sérült kifejezés alatt azt értem, hogy olyan lelki problémák kíséretében cseperednek csemetéink, melyek a család, a szeretet hiányából fakadnak. Mikor Jézus születését ünnepeljük, legalább ezen a napon próbáljuk meg felhívni a figyelmet arra, hogy a szeretet a mindennapokban egyre kevesebbszer jelenik meg” – fejtette ki a Csongrád megyei I. választókerület Fidesz-elnöke.
Bodó Imre szerint nem szabad például az iskolákat ilyen tömegben megszüntetni. A kisebb közösségek bomlásának oka az oktatás leértékelődése. A család után az iskolában kell megalapozni a közösségre nevelést. „Elsősorban, másodsorban és harmadsorban magyar vagyok, és csak azután európai polgár” – így a politikus. „Ez az egészséges nemzettudat. Erre tanítani kell a fiatalokat, mert felnőve a saját kultúrájának értékeit szem előtt tartva fognak majd vállalkozni, dolgozni, termelni. Ma a média, a gazdasági vezetők, politikusok többsége mintha szemellenzőt hordana. Jó az, ha az egész társadalom nyomorog? Hiába érvelnek kormányoldalon azzal, hogy mekkora beruházások történtek, út, fürdő, bevásárlóközpont épült, közlekedésfejlesztés történt stb. Ez mind szolgáltatás. De kérdem én: hol marad a termelés? Kinyíltak a plazák, bezártak a kisboltok. Az egykori vállalkozók most a saját üzletük irányítása helyett elmehetnek alkalmazottnak egy áruházba.”
A jövő felé tehát vezetni kell a polgárokat, az állam felelőssége, hogy ezt miként teszi. Aki pedig ma lát és érez, tudja, hogy az elmúlt hét év kormányzása nagyon rossz irányt vett – véli a képviselő.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.220 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom