Top

Olvasóink írják

Tisztelt Szerkesztőség! A közeljövőben hazánk ismét sorsdöntő állomáshoz érkezik: a nyáron lesz majd az európai parlamenti választás, jövő tavasszal pedig a hazai parlamenti választás, s végül az önkormányzati választások.
Népünk hozzáállása ezekhez a nagyon fontos eseményekhez ismét megmérettetik. Ha úgy tetszik, vizsgáznunk kell.

Népünk tekintélyes része nem érti meg, milyen felelősség terheli a helyes döntésben. Elfásult, reményvesztett, örökké becsapott, félrevezetett, egyszerű vagy tanult emberek, szinte teljesen egyre megy.
Jó 65 éve folyik az „agymosás”, melynek kisebb-nagyobb mértékben mindannyian áldozatai vagyunk. Mert állandóan harsogják a fülünkbe a félrevezető igét, melyet ők ideológiának kereszteltek. Közismert dolog: az ember minden hazugságot elhisz, ha kellő hangsúllyal, szünet nélkül bombázzák vele az agyát. Az amerikaiak is átestek ezen, hazug politikusaik olajszerző, a nép számára kártékony, sőt pusztító kalandokba vonták be őket, melynek ők csak vesztesei lehettek, fiaik vére távoli tájakon folyt s folyik el.
Az USA népe mégsem fásult bele, ellenkezőleg, a remény, a hope – ahogy ők nevezik – nevében mertek olyan tettekre egymással összefogni, mely talán még soha nem fordult elő népük történetében. Elegük lett a hazug, csaló politikusaikból, akik nemcsak népüket, de az egész világot a szakadékba taszították. A jobb jövő reményében egy színes bőrű elnököt választottak meg, mégpedig nagy többséggel. Obama elnök gyerekkorában még a Fehér Ház közelébe se mehetett, mert a „néger” mindenhonnan ki volt tiltva, ahová fehérek jártak. Óriási lépés ez a demokráciában. Persze semmi nem lehet tökéletes, így az amerikai demokrácia sem az. Nagy kérdés most, hogy Obama elnök mennyit tud megvalósítani terveiből, illetve mennyit hagy megvalósítani neki a nagytőke? Mindenesetre Obama népszerűsége töretlen, erre enged következtetni a tény, hogy az újszülötteket tömegesen keresztelik Obamának, fehérek, színes bőrűek egyaránt.
Jó lenne elfásult népünknek egy Obama, de leginkább a reménysugár szemfelnyitó ereje az, ami itt belőlünk hiányzik!
Üdvözlettel: Rácz Gábor nyugdíjas (e-mail)

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.220 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom