Top

Milyen húsvéti hagyományokat tartanak meg a családjában?

Fotó: Gémes Sándor

Megkérdeztük olvasóinkat: Milyen húsvéti hagyományokat tartanak meg a családjában?

apatfalvahusvetwebRendszeresen meg szoktuk ünnepelni a húsvétot. Ilyenkor összejön a család apraja és nagyja. Eljönnek hozzám az unokám meg a dédunokák, meglocsolnak, én pedig gazdagon megvendégelem őket. Megvan már az idei menü is, kacsa- és pulykasülttel, sonkával, kolbásszal, tojással, kaláccsal és süteményekkel fogok kedveskedni szeretteimnek. A dédunokáknak édességet meg egy kis pénzt szoktam adni, már amennyi telik kicsinyke nyugdíjamból.

Lajtos Ferencné nyugdíjas, Apátfalva

A családban a másutt is szokásos, hagyományos ételeket készítik húsvétkor: sonkát, tojást. Eddig is eljártam locsolkodni minden évben, de csak a családtagokhoz. Most, hogy a kisfiam, Dominik már elmúlt kétéves, még fontosabb, hogy megtartsuk ezt a szokást. Nálunk kötelező verset mondani, anélkül nem lehet locsolni, úgyhogy mi már tanulgatjuk is. A szűk rokonságot fogjuk körbelátogatni, Röszke, Mórahalom, Domaszék, Bordány és Kiskundorozsma útvonalon autózunk egyet. Mifelénk úgy tartják, hogy délután már a lányok locsolnak szódával, úgyhogy sietni kell haza. Persze a rokoni körben ezt nem vesszük annyira komolyan, úgyhogy a locsolás végeztével mindig le lehet ülni beszélgetni egy kicsit.

Kovács Attila kereskedő, Kiskundorozsma

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.222 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom