Top

Iskola nélkül a határon

2008 szeptemberétől bezárták Kübekháza általános iskoláját is, mivel a község nem tudta finanszírozni annak működtetését. A déli országhatár mellett fekvő település esete bizonyítja, nem csupán az ezer lakos alatti falvakban, de már a kicsit nagyobb községekben is egyre nehezebbé válik az élet…

A nyár közepén még forrongó település mostanra lecsendesedett. Belenyugodtak az emberek a megváltoztathatatlanba, elfogadták a helyzetet. A majdnem 90 tanuló a Szegedhez tartozó szőregi Kossuth Lajos iskolába került. A gyerekek beilleszkedése könnyen ment, hiszen ez a városrész is falusias hangulatú. „De vajon jobban szolgálja egy gyerek érdekét, ha 15 helyett 30 fős osztályban tanul?” – teszi fel a kérdést Molnár Róbert polgármester. „Egy ilyen óriásiskolában a gyerekek eltávolodnak társaiktól, az egész napos távollét miatt pedig a családjuktól is.”
A kübekházi iskolában dolgozó kilenc tanárból hármat elbocsátottak, a többieket tovább foglalkoztatják Szőregen. Bár a felmentési pénzeket még egy ideig fizetik nekik, az önkormányzat anyagi helyzete mégis jóval könnyebb lett az iskolabezárás után. „Ha csak a fiskális szempontokat nézzük, tényleg igaza van a kormányzatnak, sok kiadástól megszabadultunk. A falusi életben azonban az emberi tényezők fontosabbak – sajnos, ez ma egyáltalán nem kap hangot a politikában.”
Hiába próbálkozik egy település új ötletekkel, pályázatokkal pénzhez jutni, az Operettfaluként országos hírnevet szerző Kübekháza példája mutatja, mennyire nem kapja meg azt a központi támogatást, amire a fennmaradáshoz szüksége lenne. „Velünk fizetteti meg a kormányzat a saját rossz gazdaságpolitikáját” – véli Molnár Róbert. „Amíg teljesíthetetlen plusz feladatokat ró az önkormányzatokra, addig sorra lehetetlenülnek el olyan fontos területek, mint az egészségügy vagy az oktatás. Kilátástalannak látom a magyar jövőt.”
A polgármester meggyőződése, hogy néhány éven belül minden kétezer fős település elveszíti iskoláját. „A kormányzat néhány százmillió forint spórolásával aránytalanul nagy károkat okoz. Figyelmen kívül hagyja ugyanis, hogy a hagyományos magyar értékeket elsősorban vidéken őrzik meg.”

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.223 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom