A szentesi Dr. Bugyi István Kórházban struktúraátalakítási pályázaton elnyert 120 millió forintból felújították és bővítették a szülészeti műtőt és a gyermekgyógyászati osztályt. Az avatóünnepséget december 10-én tartották, ahol megtudtuk, hogy az uniós pályázati pénzből a fertőző és belgyógyászati osztály is megújul majd, illetve több orvosi műszerre is beruháznak.
Az ünnepségen megjelent Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, Szűcs Lajos, Szentes SZDSZ-es alpolgármestere és Halmai László, a Fidesz választókerületi elnöke is.
„Az ünnepet egy keserű emlékezéssel kell kezdenem” – mondta avatóbeszédében Halmai László, a megyei közgyűlés tulajdonosi bizottságának elnöke. „A szülészetet a 80-as években a nagyszámú gyermekáldásra felkészülve építették s adták át, ám sajnos a kórház ezt teljes kapacitással nem tudta kihasználni, hiszen a születések száma évről évre vészesen fogy. A mostani, kórszerű és kényelmes gyermekosztály pedig annak az egészségügyi csonkításnak az utolsó korrekciója itt Szentesen, amelyben a kormány úgy kezelte a kórházak és a betegellátás problémáját, mintha egy orvos a túlsúlyos embert amputálással segítené a fogyáshoz. Reméljük azonban, hogy a korszerűsítési munkálatok után kissé könnyebbé válik majd a nővérek, ápolók és az orvosok munkája, akiknek csakis köszönettel tartozunk.” Az ünnepi köszöntők után Magyar Anna, Halmai László és az intézmény főigazgatója, Várkonyi Katalin vágták át a szalagot (képünkön), majd együtt szétosztották a beteg gyerekek között a megyei önkormányzat Mikulás-csomagjait.
Várkonyi Katalin elmondta, hogy az elnyert pénzből 71 millió forintot költenek épületátalakításra. Ebből az összegből költözhetett át a csecsemő- és a gyermekosztály 25 ágya a felújított egykori szülészetre – kialakítva egy szubintenzív szobát, akadálymentesítve, korszerűsítve a teljes vizesblokkot -, és e pénzből korszerűsödött a szülészeti műtő is, megszépült a burkolattól a mennyezetig. Később a fertőző és a belgyógyászati osztályt is renoválják majd. A maradék 49 millió forintot eszközbeszerzésre költik. Az apróbb orvosi műszereken kívül a gasztroenterológiát felszerelik egy videóendoszkóppal, a traumatológiát pedig egy új képerősítővel.
Halmai Lászlótól megtudtuk, a jelenleg több mint tizenöt épületben működő kórház egy épületblokkba integrálása közel 14 milliárd forintba kerülne. Weisz Péter, az intézmény önkormányzati biztosa azt ecsetelte, hogy a kórházak össztartozása majdnem eléri a 70 milliárd forintot, és közel 150 intézménynek vannak likviditási problémái. „Szentestől 250 milliót vettek el, ennyi a lejárt tartozása a kórháznak, és azt szeretnénk, azért küzdünk, hogy ezt az összeget visszakapjuk a kormánytól – de bevallom, erre nem sok az esélyünk” – fejezte ki aggodalmát az önkormányzati biztos.



Hozzászólások