Szerintünk 2008 az az év volt, amikor a magyarok többsége felismerte, hogy szinte minden szinten alapvető változásokra van szükség. A dolgok bizony nagyon rossz irányba mentek, ha odáig jutottunk, hogy az IMF menti meg az országot a teljes összeomlástól, ha az életben csak hazugsággal, törtetéssel, a másik eltaposásával lehet előrejutni, ha odáig fokozódhat az agymosás, hogy az egyéni boldogulását kereső ember számára szitokszóvá lesz a család, a közösség, a haza, a nemzet.
Olyan új magazint tart most kezében a Tisztelt Olvasó, mely bevallottan egészen más szemléletet kíván közvetíteni. A Déli Szó célja, hogy hitelesen tájékoztasson Csongrád megye híreiről, eseményeiről, a nagyobb városok és a kisebb települések életéről, örömeiről, gondjairól. Nem törődünk, nem foglalkozunk a percemberekkel, a műanyag sztárokkal, az értéktelen bulvártörténetekkel, bennünket a megye valósága érdekel a maga egészében. Hitünk és ismereteink szerint az olvasóközönség nagy része igényt formál egy közösségi gondolkodású, a helyi hírekkel és viszonyokkal foglalkozó, kulturált hangvételű lapra. Nem titkoljuk: szeretnénk megszólítani a végletekig elbulvárosodott médiából kiábrándultakat. Kiállunk a közösségi értékek, a kis és nagyobb közösségek mellett, felkarolunk olyan ügyeket, témákat, személyeket, sorsokat, intézményeket, melyek máshol méltatlanul kevés teret kapnak.
Hisszük, hogy csak a valóság megismerése, megismertetése vezet előre, nem pedig az, ha az emberekből megpróbálják kiölni a gondolkodást. Mindenkinek jogában áll tudni, mi és miért történik (avagy nem történik) vele!
Ezt ismerte fel és fogalmazta meg a Déli Szó kiadója, a Leonardo Kft., ezért indította el 2008 májusának végén a www.szegedma.hu című, szegedi és megyei híreket is közlő internetes újságot, mely fél év alatt a régió egyik vezető hírportálja lett. A dinamikusan növekvő látogatószám és az olvasói visszajelzések igazolják a hiteles tájékoztatás, az értékközpontú, értékteremtő média iránti közösségi igény meglétét.
A 180 ezer példányszámban megjelenő Déli Szó magazinnal a Csongrád megyei háztartásokba is szeretnénk elhozni a reményt, s megmutatni: lehet másként is.
Munkatársaimmal közösen ennek tükrében kívánok Kedves Olvasóinknak sikerekben és örömökben gazdag, boldog új esztendőt!
A közösségekért
2009. március 18., szerda • Cikk nyomtatása Bejegyzés nyomtatása • Küldés e-mailben Elküldöm egy ismerősömnek



Hozzászólások