Kiemelkedő volt az érdeklődés a Rendezvényház Kht. a Csongrád Megyei Önkormányzattal és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósággal közösen indított Megyezöld Napok 2009 című pályázata iránt. Összesen mintegy 2 millió forintot fordítanak a környezeti nevelési programok megvalósítására.
A pályázatra iskolák jelentkezhettek, melyek térítésmentesen kérhették környezet-, illetve természetvédelmi előadások megtartását, terepi túrák szervezését a gyerekeknek, és fogadhatnak egy természetvédelmi témájú mobilkiállítást is.
A Megyezöld Napok 2009 programra összesen 31 intézmény pályázott sikeresen – jelentette be Sándor Attila, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke a program első helyszínén, a dóci iskolában. Az idei esztendőben összesen 62 terepi túrát indítanak, amelyeken több mint másfél ezer gyermek vesz részt, a 126 előadást pedig négy és félezernél is több diák hallgatja végig. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai Dóc után Csongrádon, Ásotthalmon, Tiszaszigeten, Csanyteleken, Mártélyon és Üllésen tartanak előadást.



Hozzászólások