Top

Duzzasztó épülhet a Tiszán Csongrádnál

A Magyar Mérnöki Kamara Nonprofit Kft.-je megbízást kapott a csongrádi folyami duzzasztómű előzetes megvalósíthatósági tanulmánytervének elkészítésére. A kész tervet egy a Vincze László országgyűlési képviselő által szervezett konferencia keretében mutatták be február 14-én Csongrádon a városi képtárban, ahol a duzzasztómű támogatói és ellenzői is kifejthették véleményüket.

A vízvisszatartás a klímaváltozás miatt hamarosan stratégiai kérdéssé válik a világ országainak többségében, ezért ezt a problémát Magyarországon is kezelni kell – jelentette ki Csongrádon Ördögh József mérnök, a duzzasztó tervpályázatának vezetője, aki a projekt ismertetésénél elmondta, hogy a terv célja megvizsgálni a duzzasztó hatásait, összeegyeztethetőségét a terület ökoszisztémájával.
A mérnök leszögezte, hogy nem a vízügyi érdek lobbija miatt került ismét terítékre a téma, sokkal inkább a társadalmi igény és az éghajlatunk drasztikus változásai okán. „A víz stratégiai érték lett, hiszen a világ folyóinak vízhozama 30-50 százalékkal csökkent, ezért a vízvisszatartás kiemelt jelentőségű a mezőgazdaság szempontjából” – mondta a szakember. A vízmű építésének költsége körülbelül 120 milliárd forint, ami például egy autópálya-, metróépítés viszonylatait tekintve nem nevezhető óriásberuházásnak. Ördögh szerint az előzetes tanulmányterv azt mutatja, hogy a megvalósítás az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 2004-es kormányrendeletnek, ismertebb nevén a „Natura 2000″-nek kilencvenöt százalékban megfelel. A csongrádi duzzasztóról már 1970-ben készült egy terv, ami alapján még az építésébe is belefogtak, de különböző politikai, gazdasági okok miatt a megvalósítás megakadt.

Bedő Tamás, Csongrád város polgármestere kifejtette, hogy ma már egy olyan vízműtárgyról beszélünk, amely máshol, más időben talán megosztotta a közvéleményt, de itt most már félre lehet tenni a politikai érdekeket. Csongrádon egyértelmű összefogás tapasztalható. Kováts Gábor, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, aki tíz évet dolgozott vízügyi igazgatóként a csongrádi Tisza-parton, leszögezte, hogy ez a terv egy előzetes vélemény, amely az eddig megjelent anyagok szintézisét teremti meg, figyelembe véve az új dolgokat, az 1970-es évek óta történt változásokat. Három évtized tapasztalatának értékei így kerülnek át az új tervbe. A mérnök felolvasta a kamara hivatalos álláspontját, amely kiáll a duzzasztó megépítése mellett, hiszen az egyre növekvő vízhiányt csak ilyen közművek létesítésével, víztározással lehet kompenzálni.

Becsey Zsolt, a régió európai parlamenti képviselője – aki segített a konferencia megvalósulásában is – arról beszélt, hogy szükség van vitára az üggyel kapcsolatban, érvelni kell, milyen szempontok szólnak mellette, illetve ellene. Nagyon fontos azonban, hogy konszenzusra törekedjenek a szereplők. A politikus szerint a klímaváltozás kapcsán egyre nagyobb aszályok várhatóak, főleg Európa déli részein, de hazánkban is szárazabbak lesznek a nyarak. Jelenlegi előrejelzések szerint az aszályos területeken vízigényes mezőgazdaságot nem lehet majd folytatni, csak öntözéssel. Ezért szinte biztos, hogy EU-s források lehívhatóak lesznek a vízvisszatartást segítő tervekhez. Unk Jánosné, a VÁTI Kht. energetikai mérnöke ábrákkal jellemezte a vízlépcső kedvező hatásait. Elemzése szerint a foglalkoztatásbővítések után a térségben közel 200 ezer embernek biztosíthat közvetve megélhetést a beruházás.

A tervet főleg a természetvédők ellenzik. A zöldek képviseletében Lőrincz István, a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársa a természetvédelem szemszögéből vizsgálta meg a tanulmánytervet. Az átalakítás 31 fokozottan védett és 188 védett növény- és állatfajt érint majd. Véleménye szerint a beavatkozás gyökeresen megváltoztatja az élővilágot, a folyó az érintett szakaszon lelassul, ami tavi jellegű élővilág megtelepedésének kedvez majd, és a fajok elszegényesedéséhez vezethet.
A konferencia végén többen hozzászóltak a vitához, javasolva, először azt kell eldönteniük a Tisza menti településeknek, hogy mit akarnak kezdeni a folyóval: turisztikai célokra, hajózásra, öntözésre, energiatermelésre vagy valami másra akarják-e használni. A csongrádi rendezvény főszervezője és házigazdája egyébként Vincze László országgyűlési képviselő volt, aki évek óta gondozza a duzzasztó ügyét, a parlamentben is többször interpellált a kérdésben.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.223 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom