Van egy szegedi színész, aki otthon érzi magát az operettben, vígjátékokban, de olyan komoly szerepekben is leveszi a közönséget a lábáról lélegzetelállító játékával, mint a Galilei vagy a Lear király. Az ötvenes évek végén fogadott örök hűséget Szegednek Király Levente, aki ma Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a város díszpolgára.
- Azt mesélik, hogy kalandos úton keveredett a napfény városába…
- Negyedéves főiskolásként játszottam a Nemzetiben, mikor Ladányi Ferenc, a Madách igazgatója az előadás vége felé odajött hozzám, és megkérdezte, volna-e kedvem a színházába szerződni. Persze! Mi mást mondhattam volna végzősként? Csakhogy közben érvényben volt egy rendelet, miszerint minden végzősnek először vidékre kell szerződnie. E tényről csak a későbbi fegyelmi tárgyaláson szembesültem, mikor a bizottság kérdőre vont, hogy miért tárgyalok én egy igazgatóval a diplomám átvétele előtt. Így hát nem voltam túl jó hangulatban, mikor a Fészek Klubban a vidéki rendezők mustráltak. Ezért amikor Komor István megkérdezett, volna-e kedvem Szegedre jönni, flegmán odavetettem neki: miért, van ott víz? Komor pedig lelkesen bólogatott: te hülye, ott folyik a Tisza. Később már Vaszy Viktor levelét tartottam a kezemben, melyben örömmel értesít, hogy sikerült megállapítani a fizetésemet 1400 forintban.
- Végül aztán szó szerint tiszai „gyerek” lett.
- Az első társulati ülés után a titkárságon közölték velem, hogy nincs színészlakás. A nem túl kellemes hírt megemésztendő, lementem a Tisza-partra. A múzeum előtt állt akkoriban a Szabadság úszóház. Egy barnára sült férfi kedvesen köszönt, majd megkérdezte, kit keresek. Én meg mondtam, hogy a vizet. Behívott, a kabinjában átöltözhettem, majd bemutatott egy baráti társaságnak. Ő Wirth István volt, aki azóta is az egyik legjobb barátom, és őt követve én is úszóházi „gyerek” lettem.
- Beszéljünk a szakmáról is: rögtön a diploma után Szegedre került, és itt is ragadt, milyen útravalóval érkezett?
- 1959-ben végeztem. Nagyon tehetséges osztályfőnököm volt, Szinetár Miklós, aki épp hogy elvégezte a rendezői szakot, megkapott bennünket. Egy fiatalember világmegváltó aktivitásával szállt be a munkába. Vele tanultam meg, hogy a színészet embernek ember által való ábrázolása. A fejből indul, átmegy a szívemen, majd a zsigeremen. Nem lehet lilára festeni az eget, mielőtt át nem préselem önmagamon a figurát, de ha ez megvan, akkor nálam az égbolt nemhogy lila, hanem hupikék is lehet. Meg kell érteni az embert, aki vagyok a műben, majd hitelesen eljátszani. Mindig szituációkból indulunk ki. Mint az élet maga. Csak a darab néhány óráig tart, mielőtt legördülne a függöny, míg a valóság jó néhány évtized.
- Mit is jelent ez a lilaság?
- Talán Zsótér Sándor rendezéseinél tudnám érzékeltetni. Ő egy rendkívüli tehetséges ember, aki egyre letisztultabb rendezésben szeretne színpadra állítani darabokat. Az ügynök halálában például engem leküldött a büfébe, mikor a „lilás” instrukcióit adta. Persze ismert, hogy ha nálam a fent említett elv teljesül, akkor jöhet akár a hupikék is. Szóval, amikor visszamentem, hogy az őrülési jelenetemet próbáljuk, bejött Tímár Éva, a szerepbéli feleségem, akinek a fején Totó kutya-fülek voltak, és látom, hogy föl van festve a sárga téglás út a földre az Ózból, érzékeltetvén, hogy az ügynök milyen képzelt világot teremtett magának. Mindemellett nagyon szeretek Zsótérral dolgozni. Az ő tisztulási folyamatai például nekem is igazi próbatételt jelentenek, a mesterség magas fokát követelik. A Galileinél például megtiltotta a gesztusokat. Egyre jobban arra törekedett, hogy csak a gondolat éljen. Nehéz volt. De fontos, kiemelt szerepet kapott a szem. A szemmel való játék. Ami egyébként a hétköznapi ember életében is nagyon sokat elárul, hiszen nem hiába a mondás: a szem a lélek tükre…
- Mi a legfontosabb önnek, ha felgördül a függöny?
- A színház attól színház, hogy mikor felmegy a függöny, ott élet van. És mikor lemegy, akkor azon aggódok, hogy vajon sikerült-e ebben maradéktalanul megformálnom a figurát. Így teljes az egész. Ezért a legfontosabb, hogy az eljátszott életet is megtöltsem hitelességgel!
Király Leventével hosszabb interjút olvashatnak a www.szegedma.hu internetes újság Kultúra rovatában, ahol a Szegedi Nemzeti Színház legfrissebb híreit, a darabokról szóló kritikáinkat is megtalálhatják.



Hozzászólások