Top

Mozaik

Megújult és kinyílt a dóm kapuja
Valami jót tenni – másokért

Megújult és kinyílt a dóm kapuja

2008 karácsonyán a hagyományos Dóm téri betlehemes már nem a dóm kapujában állt – ezzel is szeretnék elkerülni, hogy megismétlődjön az a brutális rongálás, mely 2007 decemberében történt a fogadalmi templom kapujával. A dóm felújított főbejáratát január 10-én délelőtt szentelték fel, az eseményen a kaput Juliusz Janusz apostoli nuncius áldotta meg.
A teljes felújítás 2008. szeptemberben indult meg, és összességében mintegy tizenötmillió forintba került, melyet a biztosító fedezett, illetve a püspökség és a hívek adományai egészítették ki a járulékos költségeket. Teljes egészében az eredeti, 1930-ban felszentelt kaput állították vissza, melynek egyik szárnyán 12 ószövetségi, másikon 12 újszövetségi jelenet látható. A kapu Kovács Jenő szobrászművész, a bejárat melletti felújított kőoszlopok pedig Szigeti Márton munkái. Kiss-Rigó László, szeged-csanádi megyés püspök a szentelést követően bejelentette: mostantól reggel 7-től este 7-ig nyitva áll a dóm kapuja, és a belépés mindenkinek ingyenes, szeretettel várják a látogatókat.

Valami jót tenni – másokért

Sófi József egyéni vállalkozónak, a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Közhasznú Alapítvány alapítójának Kármán Tódor-díjat adományozott az oktatási miniszter december 17-én. A rangos elismerést a szegedi egyetem tehetségeinek támogatásáért nyerte Sófi József, aki viszont vallja: az elismerés elsősorban nem neki, hanem az alapítványnak szól.
Sófi József egykor maga is kutatói pályára készült, és bár tehetséges volt, anyagi lehetőségei nem engedték meg, hogy tudóssá váljon – ezért kezdett vállalkozni, és elhatározta, hogy segíteni fogja a hozzá hasonló sorsú, tehetséges hallgatókat.
A Sófi-alapítvány 2001-ben jött létre, kezdetben a biológusok, majd az egész Szegedi Tudományegyetem legtehetségesebb hallgatóinak támogatására – ami nem csak anyagi segítséget jelent, hiszen az alapítvány sok más mellett ajánlásokkal, ingyenes jogi tanácsadással és banki VIP-kedvezményekkel is próbálja egyengetni az általa támogatottak útját, az egyetemi évek befejezése után is. „Az alapítvány egyik célja az is, hogy erkölcsileg is elismert legyen a tudomány. Másrészt pedig szeretnénk elérni, hogy azok munkája anyagilag is megbecsült legyen, akik az életüket arra teszik föl, hogy valami jót tegyenek, és ezáltal rengeteg embernek jobbá és könnyebbé tegyék az életét” – emelte ki Sófi József, akivel hosszabb beszélgetést olvashatnak a www.szegedma.hu internetes lap Tudomány, oktatás rovatában.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.221 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom