Top

Hódmezővásárhely: Kónya Krisztina az első Bessenyei Ferenc művészeti díjas

Elsőként Kónya Krisztina operaénekesnő vehette át a hódmezővásárhelyi önkormányzat által alapított Bessenyei Ferenc művészeti díjat a Magyar Kultúra Napján.
Az elismerést B. Élthes Eszter, a hódmezővásárhelyi születésű, 2004-ben elhunyt színész özvegye és Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő adták át a hódmezővásárhelyi önkormányzat január 22-i díszközgyűlésén.
A kétszeres Kossuth-díjas érdemes és kiváló művészről, Hódmezővásárhely díszpolgáráról elnevezett díjat a város közgyűlése minden évben olyan, az amatőr és hivatásos színjátszás, a népdal és magyar nóta, a néptánc vagy a vers- és prózamondás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó művésznek ítéli oda, aki Hódmezővásárhelyen él, a városhoz kötődik vagy onnan elszármazott, előadásaival pedig rendszeresen bemutatkozik a településen.
A kitüntetéssel a város pecsétjével ellátott oklevél és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakett mellett 500 ezer forintos pénzdíj is jár.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.223 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom