Csongrád megye számos kérdésben példa lehet az ország minden önkormányzata előtt.
Annak ellenére, hogy a kormányzat 2007-ben közel egymilliárd forintot vont el a megyétől, gazdálkodása stabil, gondosan bánt az adófizetők pénzével, belső ellenőrzési rendszere pedig kiváló – fogalmaz az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése, melyet december 15-én ismertettek. Sepsey Tamás, az ÁSZ helyettes főigazgatója elmondta: az európai uniós pályázatokkal jó célokat tűzött ki a megye, mint például az intézményrendszerének fenntartható működtetése, a közszolgáltatások biztosítása és a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése; a benyújtott pályázatok pedig összhangban vannak a megye gazdasági programjának céljaival. Az önkormányzat közel áll ahhoz, hogy jónak lehessen nevezni felkészültségét az uniós források fogadására. Kiválóak a megyei önkormányzatnál működő kontrollrendszerek; példamutató, hogy a korábbi ÁSZ-vizsgálatok során tett javaslatokat gyakorlatilag maradéktalanul teljesítették.



Hozzászólások