Top

Mars tér: Kételyek és remények

Bár még mindig csak kezdeti szakaszában van a szegedi Mars tér rekonstrukciója, máris perek sokasága, kereskedői aggodalom, helyi és országos médiafigyelem kíséri az ügyet. A piac sorsának említése kapcsán a legutóbbi szegedi közgyűlésen Botka László polgármester az őstermelői piacot, az őstermelőket féltő Kohári Nándor fideszes és Balogh László független képviselők felvetéseire úgy reagált, hogy az épülő nagycsarnokban asztalos piacot alakítanak ki.
Balogh nyilvános vitára hívta ki a polgármestert, ám Botka azt válaszolta: nincs szükség a fórumra, hiszen a piac területe egy négyzetcentiméterrel sem csökken. Érdekes ugyanakkor, hogy a közgyűlés hetében a www.szegedma.hu internetes újságban valamivel több mint háromezer olvasó (a válaszadók 79 százaléka) vélte úgy „A hét kérdése” kapcsán, hogy a szegedi városvezetés a hagyományos, Mars téri piaci árusítás ellehetetlenítésére törekszik.
Az 1960-as évektől működő Mars téri piacot a rendszerváltás után először a Fidesz-érában, 2001-ben szerették volna átépíteni, magántőke bevonásával fejleszteni. Akkor az MSZP-s ellenzék komolyan kiállt a hagyományos piac megtartása mellett. Négy évvel később az MSZP-s önkormányzat Botka László vezetésével vette tervbe a Mars tér rekonstrukcióját, így 2005 tavaszán Szeged jegyzője határozatában kötelezte az itt található kereskedelmi pavilonok tulajdonosait, hogy a többségében 1969-ben városi beruházás keretében „tűzveszélyesen” épült pavilonjaikat bontsák el!
A kereskedők képviseletében Németh János úgy nyilatkozott lapunknak, hogy bár a többség a régi reflexnek engedelmeskedve fejet hajtott a felszólítás előtt, ám húsz pavilon tulajdonosa fellebbezést nyújtott be a hatósági határozat ellen. A perben kirendelt szakértő szerint a tűzveszélyes állapotot semmi sem igazolja – tájékoztatott -, ami azért is érdekes, mert majd száz kereskedő eltávolítása történt a piacról tűzveszélyességre hivatkozva. Arra a kérdésünkre, lehet-e alapja a kofák, kiskereskedők félelmének, hiszen a polgármester megígérte, hogy nem csökken a piac területe, Németh úgy felelt: a már megszűnt pavilonokat pótolandó két új csarnokban közel ötven helyet alakítottak ki, ráadásul magas bérleti díjat meghatározva, az eddig felszámolt területeken pedig hozzávetőlegesen háromszázan árultak.
A kereskedők képviselője szerint tehát jogos az aggodalom, hiszen nem tudni, hogy a fedett asztalos piacon mekkora bérleti díjakat szednek majd, ráadásul aki megnézi a nemrég kiadott tervrajzot – ami a fent említett
www.szegedma.hu internetes újság december 2-én megjelent, a témával foglalkozó cikkében is megtalálható – láthatja, hogy a parkolók miatt felszámolt és a középső, téliesített asztalsorok számát meg sem közelítik a tervezett nagycsarnokban és a mellette felállított árusító helyek. „A Mars téri kereskedők így csak remélni tudják, hogy a polgármester állja a szavát” – így Németh.
Élelmiszerbotrányoktól hangos világunkban rendkívül fontos lenne, hogy a helyben, Szeged környékén megtermelt jó minőségű áru a piacra, a helyi fogyasztókhoz juthasson, ne csak az áruházláncok többségében importtermékei jelentsék a kínálatot.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.222 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére
Bottom