Az ópusztaszeri emlékparkról bizonyára mindenkinek a Feszty-körkép jut először eszébe, Feszty Árpád csodálatos alkotása mellett azonban színvonalas állandó és időszaki kiállításoknak, valamint számos rendezvénynek ad otthont a park, hogy a nemzeti identitás egyik szimbólumaként valódi nemzeti találkozóhellyé váljon.
Íjásztalálkozó, motoros országgyűlés, betyártoborzó – ezek a rendezvények mind egy új Ópusztaszer vonalait jelenítik meg előttünk. December 13-án pedig immár második alkalommal rendezték meg a Magyarok Karácsonyát, mely az együvé tartozás jegyében telik – tavaly a határon túli és az anyaországbeli magyarság összetartozása volt a fő gondolat, idén pedig a sérült, elesett embertársak felé irányította a figyelmet az esemény.
A park számos lehetőséget és szépséget rejt, mégis anyagi problémákkal küzd, épp ezért tavaly szeptemberben a megyék gyűlésén a megyék vezetői hitet tettek az emlékpark nemzeti találkozóhellyé, emlékhellyé való fejlesztése mellett, ahol a nemzeti identitásunkat tükröző rendezvények valósulhatnak meg. A Tolna megyei elnök, Puskás Imre javaslatára létrehozták az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Felújításáért Alapítványt Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökének vezetésével, ennek célja az említettek mellett a Feszty-körkép állagának megóvása is. A január elejétől működő alapítvány támogatására kérik a megyei elnökök mindazokat, akiknek fontos az emlékpark sorsa. Az alapítvány pályázatot is kiír országos rendezvények szervezésére, valamint az önkormányzat uniós forrásból turisztikai látványfejlesztést visz véghez, és új, modern kiállítóhelyet hoz létre. A rendezvények, melyeken a magyarságtudat otthonra találhat, egyre népszerűbbek: hogy a Magyarok Karácsonya mellett csak néhányat említsünk, jó kezdeményezésnek bizonyult tavaly az íjásztalálkozó, amit a megyei önkormányzat felkarolt, és így az emlékpark egyik emblematikus rendezvényévé vált. Jövő július első hétvégéjére már kétnapos íjászünnepet terveznek honfoglalók zarándoklatával egybekötve – egy héttel a rendezvény előtt hagyományos honfoglaló viseletben, szekerekkel indulnak majd a résztvevők az ország több pontjáról Ópusztaszerre; ahol a Nemzetközi Íjászszövetség által versenynaptárba vett íjászversenyeket is megrendezik. Augusztus huszadikán, Szent István király ünnepén pedig rendszeresen tízezer ember látogat el az emlékparkba. A park szép kezdeményezése a Kisboldogasszony napjához kötődő, szeptemberi Szobori búcsú, ez az ópusztaszeri Árpád-emlékmű – Szobor felszentelésének ünnepe, mely 2007-ben (Árpád vezér halálának 1100. és a Szobori búcsú történetének 110. évfordulóján) éledt újjá. 2009. május 22-én – a Székely Himnusz első magyarországi megszólalásának évfordulóján – pedig a székelyföldi megyéket tervezik vendégül látni a magyarországi megyék.



Hozzászólások