“Most már arra kell törekedni minden erőnkkel, hogy érezzék a határon túli testvéreink is, hogy mi együtt vagyunk, szeretjük egymást, és tevékenyen akarjuk is ezt bizonyítani. Azt hiszem, a legfontosabb, hogy azt ne felejtsük el, hogy összetartozunk.”
Az advent időszaka a várakozásé. Sokakat misztikus lelkület hat át ilyenkor. A II. Magyarok Karácsonyán az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, advent harmadik hétvégéjén többek között erről a mély, keresztényi érzésről is beszéltünk Mádl Dalmával, a korábbi köztársasági elnök, Mádl Ferenc feleségével, a Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány kuratóriumának elnökével.
- A Nemzeti Együvé Tartozás Alapítványt – úgy is mondhatnánk – a kényszer szülte. A magyarságunkról alkotott hibás értékrend.
- Sajnos valóban egy szomorú eseményhez kötődik az alapítvány születése. 2004. december 5-én Magyarország a határon túli testvéreiknek azt az üzenetet küldte: nem törődünk veletek. Ám sokakban a kezdeti elkeseredés után tettvágy fogant. Közéjük tartozott Gémesi György, Gödöllő polgármestere is, aki megalapította a Nemzeti Együvé Tartozás Alapítványt, melynek célja, hogy minden évben ezen az emlékezetes évfordulón az összetartozásunk kapjon hangsúlyt. És ki más lenne képes arra, mint a fiatal generáció, hogy ebben a kötésben újabb, még erősebb csomókat alkosson? Ezért az alapítvány minden évben egyfajta seregszemlét rendez, ahol az anyaországi és a határon túli magyar gyerekek találkozhatnak, és különböző kulturális ágazatokban mutatják be tudásukat.
- Gyűjtést is szerveznek?
- Igen. Kiváló emberek dolgoznak a kuratóriumban, mint például Jókai Anna, Czigány György, Kósa Ferenc, és még sorolhatnám azokat, akik sokat segítenek tevékenységükkel. Idén az összegyűjtött pénzből Szekeres Erzsébetnek az Árpád-házi királyokról, szentekről készült nagyon szép gobelinjeit vittük el ajándékként Erdély több településére.
- Együvé tartozás: ez egy gyönyörű kifejezés. De van ennek ma valódi tartalma is a magyar nemzet körében?
- Először is felejtsük el azt a nagyon szomorú, csúnya december 5-ét. Elmúlt. Most már arra kell törekedni minden erőnkkel, hogy érezzék a határon túli testvéreink is, hogy mi együtt vagyunk, szeretjük egymást, és tevékenyen akarjuk is ezt bizonyítani. Azt hiszem, a legfontosabb, hogy azt ne felejtsük el, hogy összetartozunk. Egy nemzetnek vagyunk a tagjai, és a szeretetünkkel próbáljuk megfogni egymás kezét. Ennek a metaforikus kézfogásnak a megtestesülését kell megteremteni.
- Ajándékozási láz söpör végig e modern társadalomban az advent, a karácsony időszakában. Mintha az ön által említett bizonyságot szeretteink felé a pénztárcánkkal, és csak e hetek alkalmával mérnénk.
- Elfelejtjük a karácsony igazi értelmét, Jézus, a Megváltónk születését. Jézus, amíg a küldetése úgy kívánta, bizony ott dolgozott
Józsefnek a műhelyében asztalosként, de élete végéig szegénységben élt. Ha csak az én gyerekkoromra gondolok, akkor még az volt a szokás, hogy mindenki valami kis ajándékot készített a másiknak, nem rivalizáltunk azzal, hogy ki tud drágább és nagyobb dolgot adni. Nagyon visszás a Megváltónk születésének ünnepét pénzben mérni. Visszás, de beszédes is egyben…
- Mégis, talán rá lehetne mutatni az okokra, amelyek oda vezettek, hogy ilyen messze kerültünk egymástól. És ezalatt nemcsak a tágabban vett társadalmat értem, hanem akár a mi kis nemzetünket, akár a politikai elitet vagy éppen a médiát.
- Ami az aktuálpolitikát illeti, bevallom, arról nem szívesen beszélek. Számtalan rendezvényre járok viszont, ahol a magyarok igenis tesznek egymásért, törődnek embertársaikkal, csak soha nincs ezekről az eseményekről híradás, vagy ha van is, csupán nagyon „kis hanggal”. Ez bizony a média komoly felelősségére mutat rá. Számos polgári kezdeményezés létezik, mely sokkal nagyobb visszhangra érdemes. Talán ha több emberhez eljuthatnának e példaértékű tettek, némelyiküket elgondolkodtatnák. De ma ezek még kimaradnak a híradókból…
- Maradjunk még a sajtónál. Több médium is megkérdezte öntől: miért tartja fontosnak, hogy ilyen rendezvényekre eljöjjön?
- Itt marad végig? Amivel befejezem majd a köszöntést, elmond mindent. Dsida Jenő Psalmus Hungaricusának egy idézetével zárom beszédemet: „Ti eztán születők s ti porlócsontu ősök, / ti réghalott regősök, ti vértanuk, ti hősök, / üljetek mellém! / Ülj ide, gyűlj ide, népem / s hallgasd, amint énekelek, / amint a hárfa húrjait, / feszült idegem húrjait / jajgatva tépem, /ó, népem, árva népem! – / – dalolj velem …”
Hozzászólások